Az elmúlt 4 nap volt talán a legnehezebb eddig. Azzal kezdődött, hogy eltoltam a szerdai edzést másnap reggelre. Na…ezt nem kellett volna. Alig bírtam összevakarni magam és úgy éreztem, hogy a gyakorló táv (ami szerdára mindössze 8 könnyű km lett volna) már az elején kifog rajtam. Kínlódás volt és a végére már tudtam, hogy az erőmet valami kórság is szívja.
Ennek az lett az eredménye, hogy pénteket nagyjából 30 perces váltásokban töltöttem a gépem előtt dolgozva vagy az ágyban agonizálva. A konyhába kizárólag akkor merészkedtem ki, ha teljesítménytúrázni támadt kedvem. Lesújtó érzés volt. Arról nem beszélve, hogy aznapra volt még 10km, vasárnapra pedig 15. Ami valójában 17-re volt tervezve és tartalmazta volna a táv elejét, hogyan fogok átvergődni a hegyeken élőben szlogennel. A 40 nap alatt most éreztem először, hogy valahogy át kell ezt ütemezni, mert ilyen állapotban képtelen vagyok ezt megoldani. Szombat reggel a szokásos 5:50-kor bekövetkező ébredést követően belémvágott, hogy ez még mindig nem az igazi és azzal a lendülettel vissza is feküdtem, majdnem 3 órát adva még magamnak a regenerálódásra. Aztán úgy döntöttem – miután a laterál diffúziós eljárás nélkül amúgy sem tudtam volna kitalálni, hogy Covid, Influenza vagy RSV – hogy adunk a a nyomorult kórokozóknak egy esélyt és lenyomom a pénteki adagot. Attila figyelmeztetett a következményekre, majd halkan hozzátette, hogy talán a végzettségemből adódóan ezt én is el tudom dönteni. Igaz, a saját egészségügyi kérdéseimben nagyon ritkán kapott valódi szót a saját szakmai véleményem. Most is a futást választottam. Fantasztikus élmény volt. Már ha leszámítjuk, hogy izzadtam, mint a ló, alig vonszoltam ezt az elhasznált testet, rendszeresen (és hangosan) visszadumáltam az iramot a fülembe diktáló néninek és egyetlen perc sem volt, amit könnyűnek vagy élvezetesnek nevezhettem volna, sikerült ellenben több buborékot is kialakítani a talpamon. Motiváló, felemelő és előremutató futás volt…a múlt heti. De ez az egész nem a szerdáról vagy a szombatról, hanem június 15-ről szól. Arról, hogy bármi is a cél, kizárólag folyamatos, a célt szem előtt tartó magatartással lehet bármilyen változást elérni. A 42 nap a hátralévő közel 260-hoz képest ugyanolyan enumeráció, mint az első 17 km lesz azon a napon. És néha az jut eszembe, hogy a valódi kérdést majd a MikroBióma Futás másnapján kell majd intelligensen, célravezetően és jól körülírtan feltennem magamnak: “Na és most?”. Addig ugyanis ki van kövezve az út.Lejtőn – 42. nap
