Mi az, ami a húslevesben van? Miért kezdtünk bele vashiányos embereket megtanítani valódi levest főzni? Most, hogy Te is elkezdesz felkészülni, fontos, hogy értsd, miért része a 24 órás húsleves a diétának.
Az elmúlt 4 nap volt talán a legnehezebb eddig. Azzal kezdődött, hogy eltoltam a szerdai edzést másnap reggelre. Na…ezt nem kellett volna. Alig bírtam összevakarni magam és úgy éreztem, hogy a gyakorló táv (ami szerdára mindössze 8 könnyű km lett volna) már az elején kifog rajtam. Kínlódás volt és a végére már tudtam, hogy az...
Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy vannak dolgok, amelyek kiismeréséhez és megértéséhez 4,5 év év is kevés, másokhoz 4,5 nap is elég talán. Ez utóbbi kategóriába tartozik az iskiate, melyről ebben a formában csak néhány hete hallottam először. És mivel nem egy nagy halál elkészíteni, elkezdtem fogyasztani. Az volt az alapvetés, hogy a szakirodalom...
Az elhízás, a cukorbetegség és a daganatos megbetegedések illetve a kiemelkedő fizikai képességekkel bíró atléták teljesítményének hátterében egy közös metszet biztosan van: a módosult sejtanyagcsere. Ennek középpontjában pedig egy olyan sejtszervecskét tartunk nyilván, melyet mitokondriumként emlegetünk. Ez a miniatűr reaktor áll A Mikrobióma Futás célkeresztjében. De… …mielőtt belekezdenénk, nem ártana, ha pár dolgot előre tisztáznánk....
Vajon van arra lehetőség, hogy egy teljesen átlagos középkorú férfi életmódját megváltoztatva rövid határidőn belül képes legyen olyan fizikai teljesítményre, melyre korábban sem volt képes? Rendelkezünk elég tudással ahhoz, hogy ezt az időt lerövidítsük? Ha a tapasztalataink szerint a futóktól származó baktérium-összetétel hatásosabb a krónikus betegségben szenvedőknél, vajon jelent-e még nagyobb segítséget, ha ez a...